Barion Pixel
Megosztás

Közlekedésben használt járművek selejtezése köztudottan a nem megfelelő használat miatt van. Hosszabbítható a használhatóság, amennyiben a járművet gondosan üzemeltetjük. Nem térünk ki most az olajcserére, futómű, váltó, karosszéria karbantartására, csupán az üzemanyag oldali legszükségesebb tennivalókra.

A tankoláskor kell kezdeni. Már az új autónál lényeges, hogy mindjárt az első tankolás alkalmával eldöntsük, akarjuk-e a gépnek a legjobbat. Ha igen, akkor válassz ki egy lakóhelyedhez közeli benzinkutat, amely nagy forgalmú, és bízol a termékében. Fontos, hogy az olajtársaságokat ne váltogasd. Probléma esetén nem lesz kifogás, hogy máshol is tankoltál. Másrészt az jármű beáll egy üzemanyag fajtára, akkor az a jobb neki.

Eldönti az autós, hogy 1-2évet használja, és eladja az autót, mert akkor felesleges megóvni az állapotát. A motor történelmét nem fogja ismerni az új tulaj, csak a korát, és a küllemét! Ilyenkor is felesleges bármilyen extrával kedveskedni neki. Úgy általában hibajel nélkül 50-70ezer km-t szinte bármilyen kritikán aluli üzemanyaggal meg lehet tenni! Még talán olajcsere nélkül is. De erre nem buzdítom a járművek tulajdonosait.

Lényeg, hogy azon autós figyeljen a tankolásra, és felhasznált üzemanyag minőségére, aki nem szeretne üzem közbeni problémát észlelni. Bosszantaná a szerelőnél való sűrű megjelenés mindenféle hiba miatt. Vagy alattomosan, sunyin egyszer csak elkezdődnek lavinaszerűen az alkatrészek sorozatos cseréje. Ők figyeljenek most.

Mind a dízel, mind a benzines járművek üzemanyaga, annak összetétele állandóan változik a kutaknál. Minden olajtársaságnál más szisztéma szerint. Méréseink szerint újabb kútfeltöltés, mindig más minőséget produkál. Nehéz elhinni, de sajnos így van. A prémium üzemanyagok összetétele mutat a legnagyobb változásokat. Ezeknél úgy tűnik egy jellemző oltárán elvérzik a többi paraméter. Nyilván a benzin oktánszáma, a gázolaj cetán-indexe a fontos. A többi jellemző kevéssé érdekes, hiszen ezekről a mai autósok mit sem tudnak. Gondolják ők. De mi azért vagyunk, hogy eléjük tárjuk a valós helyzetet. Sok-sok jellemzője van az üzemanyagoknak, melyből a minimum követelményt csak néhány szabvány ír elő. A többit nem szabályozzák. Tehát bármit lehet árulni, ami a szabványba belefér. Sőt amint láttuk előző cikkeinkbe, ha durván, szabványon kívüli, és az alapvető tulajdonságokkal sem rendelkezik az üzemanyag, az sem okoz gondot az olajtársaságoknak. Azt árulnak, amit akarnak. Ebből kifolyólag az autós saját maga tudja csak a biztonságot megteremteni. Ha egy kicsi pluszt ad az üzemanyagba, ami a jármű szeret, akkor már mindjárt nyugodtabban autózhat. Az miszerint megjelentettük az üzemanyagok összetételét, nem véletlenül tettük. Lássa a jármű tulajdonosa mi van a benzinbe, a gázolajba. És fontos az is, hogy mi nincs benne. Esélyt adunk arra, hogy megelőzze a bajt, és a kellemetlenségeket.

Előző részből kitűnt, a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. Nem szeretjük, ha baj esetén hívják segítségül a SPURI-t. Az szoktuk mondani, hogy az adalékunk nem folyékony szerelő. Bár nagyon sokszor bizonyított, hogy a műszerfali hibajel után több alkatrész cserét megakadályozott. Az esély ilyenkor 50-50%. Mindenkor a megelőzés az ideális eszköz, és mi azon vagyunk, hogy a SPURI adalékolás megtakarítson már rögtön üzemanyagba annyit, hogy bőven nyereséges legyen a használata. Az pedig újabb öröm, és még nagyobb megtakarítás, ha sokáig nem kell a gépet javítani! Kicsi odafigyeléssel gondtalan autózása lehet, ha nem prémiumot tankol, csak normál üzemanyagot. Nem kell bedőlni a reklámoknak, még akkor sem, amikor kész akarva gyenge, sőt egyenesen szabványon kívüli üzemanyagot kínálnak a kutakon. Ezzel is a prémium felé tereli az autósokat!

Igen ám! De lássuk a két rossz közül, melyik a kevésbé rossz? Ezzel kapcsolatba előző cikkünk analíziseink pontosan rámutatott arra, hogy a pillanatnyi kreált előnye a prémiumnak, később megbosszulja magát! Példaként a magas aromás tartalom, magas égési hő, (nem fűtőérték), gyenge szortimentizáció, stb. igen nagy károkat okoz a tartós használat során. Ezt láthatjuk hamarabb a kisgépeknél. Fűnyíró, fűkasza, láncfűrész, vagy a moped 2 ütemű gépeknél. Rengeteg panasz van a 100-as benzinnel való üzemeltetés miatt! Sajnos még az országos képviselet nem mindenhol jöttek rá. Egy példát mondok a STIHL még mindig a magas oktánú üzemanyagot ajánlja. Persze nem azt írja, hogy a prémiumot, de kétértelműen félre érthető! A kétütemű gépeknél kicsivel emelték a sűrítési arányt a mai időkben. Ráadásul köztudott, hogy 2-3 oktánt ront a kétütemű olaj is a benzinen. De ennek ellenére az a tapasztalat, hogy pontosan elegendő a 95-ös benzin ezekbe a gépekbe! Bár itt is érdekesen működnek a normál E10-nek nevezett benzinnel. Nincs mese adalékolni kell. A prémium már annyira elrontott típus minden benzinkútnál, hogy nem lehet helyrehozni, kis mennyiségű adalékkal. Ehhez olyan 30% hozzáadott adalék kellene!

A gépüzemeltetők tehát a normál üzemanyaghoz forduljanak, bármilyen típusú, üzemű belső égésű motorról van szó. Még akkor is, ha úgy dönt nem adalékol. Kevésbé teszi tönkre az erőforrást normál gázolajjal, vagy benzinnel.

Ha még egy lépést tesz a minőségibb üzemanyag felé, a SPURI adalékozással, akkor nyílván még nagyobb biztonságban lesz.

A leírt eddigi tanácsok nagyon sok visszajelzés, tapasztalat által keletkezett. Gondoljunk az utóbbi évek több ezer vendégkönyvi bejegyzésére, és kétszer annyi magán levélre! Mindezt összegyűjtve, és a tények szerint analizálva az üzemanyagokat tisztán lehet látni, mit kell tenni a mai jármű üzemeltetőknek. A kisjárművek üzemeltetésén túl ez a hosszú távú tapasztalat nagyon jól jön legtöbb nehézgép, ipari erőgép üzemeltetőjének is. Gondolom egy drága új kombájn, vagy traktor, vontató, mezőgazdasági gép meghibásodása a szezonális munkák közben kellemetlen dolog.  

Sokszor bebizonyosodott, hogy a munkagépekre költött motorikus javítási költség felesleges volt. Legtöbbször az üzemanyag hibája volt.

Sajnos ezekre későn jöttek rá az üzemeltetők, vagy talán sosem, mert ráfogták más körülményre!

Pedig a gép azért lett beteg, mert nem táplálták jó üzemanyaggal. Mondhatni kevés volt benne a vitamin, azaz az éltető erő, és szinte semmi adalék!

Azért a reklámok bizonyára nagyon megnyugtatóan naponta ezzel bombáznak. Szinte ugyanazon a szóösszetételt harsogják, amit mink a SPURI-nál már 27 éve elmondtunk! Azzal a különbséggel, hogy nálunk nem csak szlogenek, hanem igazak is!

Kisújszállás, 2020.08.24.                                                                                          

Farkas Kálmán

SZAKI Kft.


Megosztás
×
Kosaram
A kosár üres.
Töltse meg kosarát
Vásárlás
Ft
A szállítás és az adók újra kiszámításra kerülhetnek a pénztárnál.
Ft
Tovább vásárolok