Tudomásul veszem, hogy a ”SZAKI” Kft. (székhely: 5310 Kisújszállás, Kórház utca 1/A., cégjegyzékszám: 16-09-008514, adószám: 13593865-2-16), (továbbiakban Adatkezelő) által üzemeltetett https://spuri-adalek.hu weboldalon feltüntetett, a hírlevél küldéséhez való hozzájárulás megadásához szükséges jelölőnégyzet kitöltésével, azaz hozzájáruló nyilatkozatom megadásával az Adatkezelő számomra hírlevelet küldhet, az általam megadott személyes adataimat jelen tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően, a hírlevél küldés céljából kezelheti. A hírlevél küldési szolgáltatásra a jelen tájékoztató elolvasását, értelmezését követően a jelölőnégyzet bejelölésével iratkozhatom fel. Az Adatkezelő hírlevél küldése céljából az adatkezelési nyilvántartásában rögzített személyes adataimat csak a hozzájáruló nyilatkozatomban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelheti és harmadik fél számára kizárólag az előzetes hozzájárulásommal adhatja át.
A hírlevél küldésre vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatomat bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatom. Ebben az esetben az Adatkezelő minden személyes adatomat a nyilvántartásából haladéktalanul törölni köteles, és részemre a továbbiakban hírlevelet nem küldhet. A hírlevél küldési szolgáltatás visszavonó nyilatkozatomat elküldhetem az Adatkezelő alábbi e-mail címére (info@spuri-adalek.hu), illetve az alábbi postázási címére (”SZAKI” Kft., 5310 Kisújszállás, Kórház utca 1/A.) is, vagy egyszerűen az Adatkezelő által küldött hírlevélben a „LEIRATKOZÁS” gombra kattintva.
Jelen adatkezeléssel, továbbá az Adatkezelő egyéb adatkezeléseivel kapcsolatos további információk, az Adatkezelési Tájékoztatóban találhatók, mely az Adatkezelő weboldalán a következő webcímen érhető el: http://spuri-adalek.hu
A kezelt személyes adatok típusa: vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, valamint a rendszer tárolja a fel- és leiratkozással, az üzenetek küldésével, kézbesítésével, megnyitásával, illetve az érintettek online aktivitásával kapcsolatos analitikai adatokat (pl. az események dátuma és időpontja, megtekintett tartalmak, számítógép IP címe, kézbesíthetetlenség oka).
Az adatkezelés célja: hírlevelet tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, akciókról, új funkciókról, aktuális rendezvényekről, programokról, a címzett teljes körű, általános, vagy személyre szabott tájékoztatása az Adatkezelő legújabb akcióiról, eseményeiről, híreiről, értesítés szolgáltatások változásáról, elmaradásáról.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő híreiről, akcióiról, kedvezményeiről rendszeresen értesülni kíván, ezért személyes adatainak megadásával a hírlevél szolgáltatásra feliratkozik.
Adatkezelés jogalapja: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: GDPR, általános adatvédelmi rendelet) rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti érintetti hozzájárulás személyes adatok meghatározott céljából történő kezeléséhez.
Az adattárolás határideje: az érintett által a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: A személyes adatokat az Adatkezelő munkatársai, illetve az Adatkezelő által igénybe vett egyes adatfeldolgozók kezelhetik, az Adatkezelési Tájékoztatóban megfogalmazott alapelvek tiszteletben tartásával. A részletes adatfeldolgozók listásja az Adatkezelési Tájékoztatóban található.
Jogaim a személyes adataim kezelésével kapcsolatban
Jelen pontban tömör, átlátható és érthető módon összefoglaljuk a társaságunk adatkezelése kapcsán Önt, mint érintettet megillető jogokat. E jogok gyakorlására vonatkozó részletes tájékoztatást az Adatkezelő weboldalán a következő webcímen érhető el: http://spuri-adalek.hu
- tájékoztatást kérhetek a személyes adatok kezelésének módjáról
- visszajelzést kérhetek arról, hogy a személyes adatok kezelése folyamatban van-e
- kérhetem a személyes adataim indokolatlan késedelem nélküli helyesbítését, módosítását, a hiányos adatok kiegészítését
- tiltakozhatok a személyes adataim kezelése ellen és kérhetem a személyes adataim törlését („elfeledtetését”), valamint azok zárolását (a kötelező adatkezelés kivételével)
- kérésemre az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést
- a rám vonatkozó, általam az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapjam, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsam
- jogosult vagyok arra, hogy ne terjedjen ki rám az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rám nézve joghatással járna vagy engem hasonlóképpen jelentős mértékben érintene
- jogosult vagyok arra, hogy hozzájárulásomat bármikor visszavonjam, valamint
- bíróság előtt jogorvoslattal élhetek, továbbá
- panaszt tehetek a felügyelő hatóságnál (https://www.naih.hu/panaszuegyintezes-rendje.html), illetve vizsgálatot kezdeményezhetek.
A személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzésére és ezek elősegítésére jogosult szerv:
- Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
- Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
- Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
- Telefon: +36 (1) 391-1400, Fax: +36 (1) 391-1410
- E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu, Honlap: https://www.naih.hu/
Az Adatkezelő köteles kérésemre tájékoztatást adni az általa kezelt, illetve az általa – vagy adatfeldolgozó igénybevétele esetén a megbízott adatfeldolgozója által – feldolgozott
- adataimról,
- azok forrásáról,
- az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,
- időtartamáról, ha pedig ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
- az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről,
- adatvédelmi incidensek körülményeiről, hatásairól és az elhárításukra, valamint megelőzésükre tett intézkedéseinkről, továbbá
- személyes adataim továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
Az Adatkezelő a tájékoztatási kérelmem benyújtásától számított legrövidebb időn, legfeljebb 30 napon belül, közérthető formában írásban köteles megadni a tájékoztatást.
További információk az adatkezelési tájékoztatóban olvashatóak, amely az Adatkezelő honlapján http://spuri-adalek.hu oldalon található.
A személyes adatok kezelése vonatkozó irányadó jogszabályok:
- A természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR),
- Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), illetve