Barion Pixel
Megosztás

(Tapasztalat, helyzetkép, amit utóbbi évek produkáltak)

Jól körbe jártuk az üzemanyag témát. Több ezer tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Az autósok számos panasza vezetett ide, e cikk megírására. Célunk a tájékoztatás. Mindenkit elér a vég, előbb-utóbb. Sosem tart örökké az autó. De nem mindegy, kétszer-háromszor annyi kilométer megtétele után kell-e javítani a gépet.

Aki nem tesz az autójáért semmit, szerintem szeret szerelőhöz járni! Imádja, hogy már megint oda lesz a kocsi javítani, imád feleslegesen fizetni, a semmiért.

Pontosabban miről is van szó? Arról, hogy összegyűjtöttük, hogy miért kedvelik ennyire a SPURI adalékot. Sőt örvendetes, hogy a prémium adalékot is sokan használják, és egyre kevesebben tankolnak rákkeltő prémium üzemanyagot.

Első áldozók hogyan lesznek? Úgy, hogy kényszerítve vannak. Meghibásodik az autó, és kétségbe esetten valami folyékony szerelőt keresnek gyorsan az interneten. Műszerfali hiba, vagy a sorra dominószerűen elromló 6-8 alkatrész csere következik az üzemanyag miatt. Ekkor jönnek a kérdések, hogy ugye megjavítja az autót az adalék? Ugye kitisztítja azonnal a rendszert? Ugye elég, ha 8-10 tankoláson ként adalékolok a jövőben? Ezt ne várja meg!

Ígérgetni mi is tudnánk, de nem tesszük. Mindig kell a gépnek a jó benzin, a jó gázolaj! Folyamatosan adalékolt gázolajat, benzint használjon, akkor garantáljuk, hogy nem lesz az üzemanyag hiba miatt gondja!

A mai világban, ahol mindig az van az üzemanyagban, ami épp hulladék a különböző iparágaknak, akkor ebből következik, van némi hiány a molekulák sorában. Ezt csak úgy lehet kisimítani, pótolni, ha vizsgáljuk a donor üzemanyagokat, és rájövünk a folyton változó összetétel okaira! Nem gondolom, hogy ezt bármely adalékgyártó elvégzi. Gondoljunk nagy amerikai ismert márkára, vagy arra az angol adalékra, ami 1947 év, illetve 1965 óta ugyan olyan összetételbe gyártanak. Vagy azt a Zöld angol szóval kezdődő adalékot, mely 100% etanolból van! Biztos hatékony? Ezért kell a mai világba monitoringózni az üzemanyagokat! Senki nincs biztonságba.

Továbbá érdekes, hogy amerikai emberek jelentős hányada akkor is beleteszi az adalékot, ha azt 70évvel ezelőtti összetételt tartalmaz! No, ez biztos placebo hatású. Valamikor jó volt, úgy a II. Világháború után, de ez a korszak oda van. Mégis megmaradt az adalékolási kultúra.DSC 3688

A jövő a következőt hozza. Készítenek egy alap benzint, és az autós magának készítsen jó üzemanyagot. De csak, ha akar! A lehetősége adott rá. Lassanként minden terméknél bevezetik, azt a módszert, hogy alapot gyártanak! (Lásd építőipar cementek.) A vásárló pedig majd megoldja, hogy normális üzemanyaga legyen! Hacsak a prémiummal be nem csapják!

Igen a felkészülés időszaka van üzemanyag területén a következők miatt. Jönnek a „donor” benzinek, gázolajok. Aki időben rátalál a saját módszerére, adalékjára nem romlik el az autója ideje korán! Aki nem, az csak pancsol valamit otthon, amit benzinnek gondol, vagy gázolajnak! Megvesz bármilyen placebo hatású üzemanyag adalékot, és hátradől. Óriási lesz a választék. Mégse tudsz majd választani jót! Tesztelni kellene, vajon melyik a hatásos. Sajnos rengeteg kapható a piaci szegmensben, akik szeretnének fejlesztés, tesztelés nélkül eladni mindenféle folyadékot. A nyereségvágy óriási. Sokan áldozatul esnek. Hamar tedd le a voksod valamely biztos adalék családra, mert rövidesen nagy szükséged lesz rá.

Most is nagyon hasznos, sőt bőven nyereséges az adalékolás a SPURI-val. Próbáld ki. Minél megtett út fogja bizonyítani. De sok autós még nem tudja! Nekik nem kell már sokat tájékozódni, hiszen az utóbbi 27-év tapasztalata és legtöbb pozitív nyilatkozat egyértelművé teszi a választást. Nem véletlen a legkedveltebb, legnagyobb tömegben gyártott üzemanyag adalék.

Adjuk meg a gépnek, ami kell. Tudd meg igaz-e, hogy semmibe nem kerül. Sőt, bőven visszahozza az árán túli is költségeinket. Ezt ígérjük ma is. Ráadásul tovább fog romolni az üzemanyag minősége. Ez borítékolható előre. Nem fog bosszankodni, hogy mindig előjön valami műszaki hibája az autónak! Tegye meg most Ön is, hogy gondol a holnapra, és megóvja a járművét az üzemanyagnak titulált érdekes folyadékoktól, amit a benzinkutakon árulnak!

Célunk a biztos célba érkezés, műszaki hiba nélkül. Ne feledje egyre igazabb szlogenünket:

„SPURI nélkül lehet autózni, de nem érdemes!”

Köszönöm, hogy végig olvasta a mondandónkat!

Balesetmentes közlekedést kívánok!

 

Kisújszállás, 2020.09.01.

SZAKI Kft.

Farkas Kálmán

fejlesztőmérnök


Megosztás
×
Kosaram
A kosár üres.
Töltse meg kosarát
Vásárlás
Ft
A szállítás és az adók újra kiszámításra kerülhetnek a pénztárnál.
Ft
Tovább vásárolok