A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációÜdv!
Őszintén megvallva voltak kétségeim a spurival kapcsolatban az eddig kipróbált hatástalan adalékok miatt.
De a kíváncsiság és az állítólagos teljesítmény növekedés nem hagyott nyugodni. 🙂
Első teszt alany egy 1.9tdi golf 3 volt, gyári késöbb módosított motorral és vezérlővel. Gyárilag nem egy erőgép, kezdésnek kék spurival lett tesztelve a biztos hatás érdekében. Az első 20-30km után érezhető volt a változás, másnap több órás araszolás a városi dugóban onnan kiérve padlógáz de az autó nem igen akart gyorsulni. 🙂 Az összes mocskot feloldotta az üzemanyag rendszerbe, hamar gázolaj szűrő csere (készültem) miután beindult semmi gond nem volt többet. Érezhetően jobban ment az autó ezért elégedett voltam. Közben kapott a motor egy változó geometriás turbót, dtp 502 (0,24) porlasztókat és egy chiptuningot c-s mappal egybekötve. Elég magas turbónyomással 1.8bár (de még így is füstölt) spurival jóval kevesebb füst jött belőle és szintén jobban ment. A lényeg az volt amikor szétszedtem a turbót a geometria teljesen akadásmentesen tisztán járt azaz nem volt korom lerakódás ami nagyon sok dieseles életét megkeseríti. 🙂 Dermedésgátló hatása is bebizonyosodott a hideg időkben, lassan 4 éve használom a család összes autójában kisteherben is. Fogyasztás csökkenést is tapasztaltam normál használat mellett. Friss szerzeményemben is kipróbáltam a piros Spurit egy volvo s80 t6 ban 2.8twinturbo elég érzékeny a benzinre mint kiderült ugyanis 95-ös benzinnel hidegen alapjárat ingadozást vettem észre és gázpedál reakció késést. Direkt kipróbáltam felváltva sima 95ös benzinnel és prémiummal. Ha 95-ös volt benn reggel első indításnál eljátszotta a jelenséget evoval nem ezért tettem spurit neki és azóta megszűnt (aminek nagyon örülök). Eddig ezek a tapasztalatok.

Legutóbbi hozzászólások