A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációÜdvözlöm Farkas Úr!
Ismét jelentkezem. Én vagyok aki a prémium üzemanyagot "tesztelgeti". Nos, mentem 2 ciklust.(2x1000km) prémium dízellel. A második végére már nem lett olyan jó a fogyasztásom. Feljött4.6-ra. De közben lehűlt az idő. És nagyrészt csak város volt benne. Közben vettem egy fél literes spurit. És most azzal szeretném több cikluson tesztelni. Normál gázolajjal. Nos, ami az első kilométereken feltűnt, hogy a normál dízel mégis csak gyengébb mint a prémium. Ugyanis a gyorsításoknál lényegesen többet "kér" az autó belőle. És az első50-60 km-en egészen magas lett az előzőekhez képest a fogyasztás (5,4-re is felment) Amit aztán 200km után sikerült visszahoznom 4,8-ra. Az elején hangosabbnak tűnt a motor járása. Viszont a fordulatszáma már az elejétől fogva kicsit magasabb lett alapjáraton. Aztán a 200. km után mintha lehalkult volna a motor. Simábban megy és ami azt illeti kicsit megtáltosodott. Olyannyira, hogy nem is tudtam megállni, hogy ne gyorsulgassak vele indulásoknál. Bár a fogyasztás maradt a prémium dízelhez képesti magasabb értéken. Most szeretnék 2 vagy 3 ciklust spurival+ normál dízel üzemanyaggal menni, hogy vajon mi lesz az eredménye.

Legutóbbi hozzászólások