A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációKedves Rob!
Köszönöm a kollégák nevében a dicséretet. Tanúságos lett. Lám, még a makacs szennyeződéseket is óvatosan eltakarítja a rendszerből. Tavaly december óta kb. fél év kellett, hogy rendbe tegye az elhanyagolt járművet! Nem Ön tehet róla! Ezt az üzemanyag fajtákat lehet kapni a kutaknál!
Mert ugye, ha nem jó gázolajjal használjuk, szépen lassan az új autó is megadja magát!
A jó üzemanyag pedig minden tankoláskor a SPURI-val keletkezik. Ezt szerénytelenség nélkül mondhatjuk!
Majd lassanként minden autós megtudja, hogy csak előnye származik a SPURI-ból!
A fogyasztás csökkenését valóban nehéz vegyes forgalomba kimutatni, mivel más körülmények vannak!
Mögöttünk viszont több, mint két évtized van, ami elég bizonyíték az egyszerű autósnak is! A nyomatékpad is ezt mutatja, hogy bőven megtérül, kétszeresen a SPURI ára üzemanyagban!
Az üzembiztonság, és a javítási költség drasztikus csökkentése pedig ennél is többet jelent!
Remélem, több olyan okos, vállalkozó szellemű, nyitott gondolkozású ember lesz az országban, aki ad egy esélyt az újabb technikai dolgoknak, mint a SPURI!
Tegyen jót másoknak is és mondja el közvetlen ismerőseinek ezt az esetet. Mi pedig azon leszünk, hogy minél jobb termékkel örvendeztessük meg Önöket!
Nagyon szépen köszönöm értékes bejegyzését!
További élvezetes autózást kívánok!
Farkas Kálmán

Legutóbbi hozzászólások