Barion Pixel

Vendégkönyv

A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!

Regisztráció
Behina Mihály Behina Mihály írta ekkor 2016.12.07. 00:04
Kedves Kálmán!

Mióta írtam Önnek az Audi illetve a kis Honda VFR750 /RC24/ ügyében, azóta sok-sok üzemanyagot sikerült kijárni mindkettejükből.

Megírnám tapasztalataimat, kicsit hosszú lesz:

Megvallom őszintén, kissé szkeptikus voltam, azonban mindenképp bevált mindkettőnél. Úgy használtam, ahogy elő lett írva nekem.
Az Audi, hibába 2.8 és összkerékhajtás, autópályán 9,5-10 literről 9,1-re sikerült levinni a fogyasztást. Már ez önmagában siker volt. Nem volt gondolkodás, amikor előzni kellett. Ez az érték vegyes -, de leginkább országúti- használat özben 8-8,5! literre sikerült leküzdeni 10-11ről.
Íme egy gyakorlati példa. Kedves cimborámmal jártuk az országot autó után nézelődve. Első alkalommal nem akartam elhinni, amikor lekattant egy jó kb. 500 km után Gödöllőn megálltunk, egy MOL-kúton tankolni és lekattant a pisztoly 41,xx-nél. Aztán muszáj volt, nem fért bele több, csak a 42-ig tudtam felkerekíteni.

Erő,nyomaték... ezeket a fogalmakat helyből sem ismerte, de aztán egyszer csak elkezdett éledezni az alsóbb fordulatszám tartományban. Nem kellett forgatni annyira mint előtte, mintha kicserélték volna...
Ahogyan a lentebbi posztan írta Magyar Ákos, eleinte azért nekem sem volt azért mérhető megtakarításom, gondolom kicsit meg lehet érteni.

Összegezve, nagyon jót tett és mindenkinek ajánlom, akivel csak találkozom.

RC24

Nos, egy igazi meglepetés lett. A korábbi indítási gondok, amik az állásból adódtak, varázsütésre megszűntek. Ahogy tanácsolta, általában pirossal, de amikor tehettem, akkor JG-2vel használtam.
A 3.-4. tankolásnál már érezhetően javult a motor karakterisztikája, szintén nyomatékosabb lett és az erő is visszaköltözött.
Mindig, amikor motorra ültem, akkor el is forgattam a piros végéig és minden egyes alkalommal, olyan 8ezertől már egyre markánsabban jött a tűzijáték.
Ezekből kifolyólag sajnos egyenlőre nem tudok fogyasztási adatokat mondani, de bitangul megy 28 év után is az tagadhatatlan.

Minden tankoláskor, akármivel legyek, használom. Rajtam felbuzdulva, a családom többi tagja, továbbá jó pár ismerősöm is elkezdte használni, látva a sokak számára hihetetlent. Már édesapám is használja, mivel tapasztalta a különbséget, mind az autómnál, mind a kis RC24-nél.

Még egyszer köszönöm, hogy időt szakított rám és tanácsot adott.

Továbbá minden kételkedőt arra buzdítanék, hogy igenis merje használja, mert véleményem szerint az erre költött összeg, valahol máshol, elmehet hasztalan dologra is.

Kívánok Önöknek sok-sok egészséget és kitartást.

Köszönettel és tisztelettel:

Behina Mihály
Kérjük várjon...

×
Kosaram
A kosár üres.
Töltse meg kosarát
Vásárlás
Ft
A szállítás és az adók újra kiszámításra kerülhetnek a pénztárnál.
Ft