A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációKedves András!
A Baléno sosem volt a szívem, csücske, ám ez ez most jól sikerült, kívül-belül.
De a kaszni persze ízlés dolga. A súlya viszont nem, mivel a nagy autó súlya semmilyen felszereltséggel nem éri el az 1tonnát!
A motor mindkét konstrukciója modern. A kicsi turbós, vagy a dualjet lesz önnek?
Kezdjük 1.0 literrel, melynek hiányzik a leömlője, a hengerfejből rögtön a turbó kapja a kipufogógázt, így eltűnik a turbójuk. Sőt 82KW és 170Nm az igen szép, 3-4liter fogyasztással.
Elmés!
De mit eredményez? Hogy minden egysége fokozottan van igénybe véve! Nyomás, hő, szilárd részek, stb. Cserébe nincs gázlengés, nyomásesés stb. A többi alkatrész nagyjából azonos. Az érzékelők is erős igénybevételnek vannak így kitéve.
Ebből következik, hogy tökéletes üzemanyagot feltételez. A SPURI pedig ezt teszi! Minden komponense a kíméletes üzemmódot teszi lehetővé. Ne feledjük, a legendás mindenevő kibírós Suzuki a múlté. A kis emisszió, a mai benzinekkel megöli lassanként a motorokat, vagy legalábbis sűrűbb javításra szorulnak.
Az 1.2 Dualjet igaz, hogy dupla befecskendezéses, mely megszokott, még a Rally-Ladánál is, hiszen 1.6 motor így kb. 210LE. Viszont itt is az emelt hőhasznosítással operálnak. Tehát feszített a motor, kevés benzin miatt szegény keverékkel üzemel, kis fogyasztással. Plusz minden mai technika szerinti okossággal.
Nem feltételezi a hulladék benzint. Csak úgy tart sokáig, ha heterogén jó szortimentű, kopáscsökkentő, hűtőgél, és még sorolhatnám milyen alkotókat kell tartalmazzon a zavartalan működéshez!
Ezeken kívül is a jó minőségű SPURI-s benzin mindig javára válik minden autónak. Mint ahogyan az embereknek is a jó minőségű, egészséges étel.
Összességbe, ahogy szigorodnak a környezetvédelmi szabályok, úgy lesz egyre fontosabb az igazán jó üzemanyag. Ez teljesen biztos!
Ma már a gépkönyvbe bele is írják, hogy rendellenes működésnél utólagosan adalékoljon. Tehát félnek a gyárak is!
Örülök, hogy ezt kérdezte, így többi autóst is olvashatja!
Sok-sok balesetmentes, és javításmentes közlekedést kívánok!
Farkas Kálmán

Legutóbbi hozzászólások