A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációTisztel Spuri!
Le kell szögezzem, hogy nagyon haragudtam a termékükre, mert két alkalommal borzasztó gondot okozott nekem.
Történet a következő:
Volt egy 1989-es Jawa TS 638-as motorom, amikor első találkozás képen unokatesóm öntött a tankomba egy adag Spurit. Sajnos öreg motorról beszélünk, ezért az üzemanyagtartály olyan volt, amilyennek egy 20 éves motornál várható. Rozsdás és szennyezett. Sikerült az összes retket mind a karburátorba juttatnia az adaléknak, ami miatt vagy nem indult a motor, vagy leállt. Ilyenkor karburátor le és tisztítás következett. Nagyon haragudtam ezért és megfogadtam, hogy soha többet nem használom a terméket. Ugyanez történt a Babetta segédmotorommal is, mert ezt a hátam mögött töltötte fel a fent említett rokon. Nem sok tartotta, hogy ne öljem addig, amíg meg nem hal. 🙂
Pár éve viszont sok bosszankodós év után mégis úgy döntöttem, hogy a 1999-es Swiftemen ismét próbát teszek. Ugyanis évekig tartó EGR gondokkal küzdöttem, amit minden évben nyáron az alapjárat ingadozásával produkált az autóm. Tavaly nyáron ismét elkezdett a meleg idő beköszönte után az alapjárat összevissza járni és akkor döntöttem el, hogy adok még egy esélyt a Spurinak.
Csodálatomra megoldotta az évekig tartó problémám. Ezért hálás vagyok! Köszönet érte.
Ebből azt szerettem volna érzékeltetni, hogy akinek nincs gondja a Spurival, annak van egy jól működő járműve, ergo nem tud mit tisztítani, javítani, de van amikor a tisztítás sajnos akaratlanul problémát okoz. Aki kipróbálja és dugulása lesz, az ne adja fel, mert előbb-utóbb tiszta lesz. A szkeptikusok, meg akinek nem okozott egetverő javulást, az pedig ne írjon negatív dolgokat, mert tényleg jó a termék.
Nekem ebből semmi hasznom nem származik, de örülök, ha legalább pár embernek megváltozik a véleménye és használja és szereti a Spuri hatását!
Nieder Péter

Legutóbbi hozzászólások