A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációJó napot,
Ódákat nem szeretnék most itt zengni. Évek óta szorgos vásárló vagyok. Szinte minden tankolásnál használom a spurit, bizonyított:)
Nem rég hozzá jutottam egy első szériás Skoda Superbhez 1,9PD TDi AVB motorkód. Az autó eddig nem dízelesen volt használva csak rövid távokon. Amióta nálam van két hónap a spuri megtette a hatását nem kormol, megy szépen. Kisimult. A km óra állása valós 155ezer, tehát szinte bejáratós. Viszont az EGR szelepnek egy érdekes hangja van két hete. Alapjáraton ütemes "dobolós" hangot hallat. Amint lehúzom a vákuum csövet abba is hagyja, de gáz adásra is ugyanez a reakció. Biztos,hogy takarított sokat a spuri,mert hátul a kipufogó körül eddig kormos volt minden, sőt az EGR szelep körül is állt szépen az olajpárlat(ezt nem is igazán értettem) Érdemes lenne kiszednem az EGR szelepet kitakarítani? Esetleg ki kellene iktatni? Sokan mondják,hogy csak árt a motornak és csak környezetvédelmi szempontokból van úgymond a motorban az EGR szelep.
Előre is köszönöm a választ! Maradok továbbra is lelkes Spuri felhasználó és azért mondhatom,hogy jó pár embert már rá szoktattam a használatára:)

Legutóbbi hozzászólások