A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációTisztelt Farkas Kálmán úr!
Nagyon nagyon régen. Még a 2000-es év elején, Balatoni Ferenc úr ismertetett meg a termékükkel 🙂 Akkor éppen Táton dolgoztunk, amikor megmutatta nekünk a terméküket és megkérdezte, bele öntheti e a céges autóba. Nagyon aggódtunk, mert ugye anyagi felelősséggel tartozunk az autókért, amit vezetünk. Ő garantált felőle, hogy ez tuti jó bele. Valóban így lett. Meg voltunk döbbenve, hogy az a lomha tunya Toyota Hilux, olyanokat produkált haza felé nekünk, hogy csak lestünk 🙂
Én azóta használom a saját autóimba is. Van két Hyundai autóm. egy jó öreg Trajet Diesel és egy I30 benzines.. Én fogyasztásra soha nem néztem ezen dolgokat. Mert fogyaszt amennyit fogyaszt. De egy biztos. Télen, sokkalta szebben indul az autó. Dinamikusabb, erősebb tőle mindegyik autó. Szépen futnak. Diesel fele annyira nem kormol. Teszteltem is 🙂
Nekem eddig mindig bizonyított az adalék. Pedig csak a pirosat használom. Egyszer használtam kéket, de túl nagy változás nem volt. így maradtam a pirosnál. Olcsóbb is.
Olvastam itt, hogy valaki aggódott a Koreai autója végett. Üzenem neki, nyugodtan használja és élvezze a szuper kocsiját.
Összesítve, én biztos vevőjük maradok, amíg csak forgalmazzák.
Tisztelettel: Földes Kálmán

Legutóbbi hozzászólások