A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációKedves Pető Úr!
Bár a szavatossági idő korlátlan, de a használhatóság, nem azt jelenti, hogy hőmérséklet változásra, fényre nem érzékeny a kiszerelés. nem romlik meg az biztos! Viszont egy-két alkotó hiányozhat a flakonból évekkel később. Kárt akkor sem okoz az autóba!
A legjobb ma elérhető technikával csomagolunk, de azt ajánlom, hogy egy éven belül használja el, a vásárolt mennyiséget.
Pont azért is, mert évente van fejlesztési eredmény, amit beapportálunk a termékbe! Az azonban nem érinti mindig az összes üzemanyag jellemzőt, tehát a 40féle tulajdonságból néhányra koncentrálunk, természetesen, hogy a már meglévő üzemanyag javító jellemző megmaradjon.
Összegezve, mivel igen illékony, komplex, nagy energiájú folyadékról van szó, nem javaslom évekre bevásárolni a termékből. Most persze magunk ellen szóltam, de higgye el, nem érdemes évekre bespájzolni a SPURI-ból.
Ráadásul az áremelésünk szerény mértéke sem indokolja! Volt olyan év, amikor az alapanyag és egyéb önköltség nem is indokolta, így nem emeltünk.
Lehetséges, hogy mostani februári áremelés után a most igencsak megugró forgalmunk, és termelékenységünk fokozása miatt nem is lesz jövőre áremelés!
A termelési volumen intenzív emelkedése olcsóbb előállítást eredményez!
Nem biztos az áremelés! Reméljük a forint árfolyam is helyreáll, mert ez tarthatatlan.
Köszönöm kérdését, melyet bizonyára több autóst is érdekelt!
Ezért hasznos volt!
Tisztelettel, Farkas Kálmán

Legutóbbi hozzászólások