A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációKedves Czibók László Úr!
Működik a SPURI ez így rendjén is van! De ne kérje, hogy egyszerűen magyarázzam el az 36 funkció egyikét.
De mégis egy szösszenet.
Egyszerűen kifejezve a SPURI egy komponensében hármas eletron hiány miatt olyan oldott állapotba hozzuk a vizet, hogy ne okozzon gondot a üzemanyaggal együtt való bejuttatásával, valamint az égéstérben, és kipufogó fázisban.
A beoldott mennyiségre vigyázunk, a SPURI súlyarányára vetített 33-45% között tehető, körülményektől függően, mint a gázolaj, benzin, hőmérséklet, stb. Nagyobb mennyiség széria motoroknál kárt okoz!
Én és a holdingbe tartozó cégek nem nyilatkozhatnak más egyéb üzemanyag adalékhoz hasonlónak tűnő termékről!
Nem etikus!
Valamint vegyi illesztésünk csak az ismert üzemanyagokhoz van tesztelve!
De segítek! Mivel szinte minden konkurensnek tűnőt részletesen analizálunk, hátha van valami ötletszerű benne! Összegezve.:
A semmi és a SPURI együtt, az már valami! Gondolom érti!
Továbbiakra csak annyit írok, hogy nézzék meg a szabványokat, és analizálják a benzineket! Már így is sokkal többet írtam, mint kellene! Beszéljen a végeredmény! Az MTBE tiltott, mint a min. kéntartalom, és az ólomtetraetil, de az is tartalmazhat egy csöppet! És az ötven évvel ezelőtti szukszcimicideket is! De talán metanolt is! De ezt hagyjuk. Tényekről ennyit, de nem többet!
Azonban mindenre nyitottak vagyunk!
Kérem, jelentkezzenek egy jó referenciával rendelkező vegyész labor csoporttal. Van munka bőven! És ígérem Önök is fognak korszak alkotó feladatot kapni jó pénzért a SPURI-tól! A 2021-es Új SPURI-ra már kezdhetik is! Jelzem, az irány megvan, csak az ipari megvalósítási modellezéssel van némi kivitelezési gond!
Minden energiánk a "piko" technológián dolgozik! Talán már 2020-ban is megjelenünk, és a több évtizedes előnyünk fokozni tudjuk!
De nyugi, a többi korszakalkotó komponens is megmarad! Például a hármas ötös kopáscsökkentő komponens, a legendás hűtőgél, a speciális adszorbensek, a széles szortimentizáció, a lángterjedési szabályzók, az indítási készség javítók, energetika, kánikulai találmány, fagyásgátlók, tartósítószerek, vezetőképesség javítók, és még sorolhatnám!
Röviden a 2-4 múlva megjelenő üzemanyagokra készülünk! Mert a lakosság még nem tudja mi jöhet! Mi sejtjük, sőt tudjuk, számítjuk, így az előny nálunk van!
Önöknek csupán használni kell, mint egy bármilyen más terméket, amit levesznek a polcról! Mi arra vigyázunk, hogy szigorúan legyenek titkosak a módszerek, az eredmények pedig nyilvánvalóak, mint most! A vevőknek nem is kell több!
Csupán az sokáig tartson az autója!
Erre pedig mi, a népes csapatommal vigyázunk! Ebbe biztos lehet!
Első a vevő!
Erre büszkék vagyunk, hiszen nem hiszem, hogy van az országba olyan adalék, melyből pld. tööb mint 660ezer darabot eladtak volna! Gondolom, ők azért használják, mert okosok, és valamiféle előnyük származott belőle!
Pozitív tapasztalata volt vevőinknek, és valahol tudtunk segíteni rajtuk!
Szerintem, ha ingyen adnánk, akkor sem vásárolnának több terméket mint most! Ez azért jelent valamit!
Azért örülök, hogy meg tudtam győzni, de ne a hátteres "PIKO" technológia se érdekelje a jövőbe sem!
Hanem az, hogy eddig is működött a SPURI, és minden évben azért fejlesztünk, hogy Ön jól járjon!
Ezért is biztos célba érést kívánok Önnek!
Tisztelettel, Farkas Kálmán

Legutóbbi hozzászólások