A bejegyzés írásához be kell jelentkeznie!
RegisztrációKuncz Dezső állapotáról a JG-2 Racing Team.hu csapatoldalon tájékoztatás adunk naponta. Erről az honlapról is elérhető a főoldalon keresztül. Köszönjük érdeklődéseteket.
Farkas Kálmán
Most hétvégén próbáltam ki a fenti üzemanyagot Briggs Motoros kertigépekben. 1 fűnyíró, és 1 rotációs kapa ami jelenleg hadrendben van nálam. Először felesben próbáltam benzinnel, mivel még maradt benne a korábbi fűnyírások alkalmával. Elsőre indult és gyönyörően dolgozott. Alig vártam, hogy kifogyjon a "keverék". Amikor kifogyott gyorsan teletöltöttem bioetanollal a tankot és már indítottam is. Semmi változás negatív értelemben. Kb fél óra fűnyírózás után elkezdett hullámzani a motor hangja. Szabályosan szaggatott. Ekkor levettem a tankot és a porlasztót, majd alaposan kitakarítottam. Hozzáteszem 5 éve amióta megvattem a tankot és a porlasztót nem kellett takarítani, de az etanol és a spuri intenzív takarítást végzett, mert minden koszt a porlasztóban lévő szűrőharisnyához vitt, amitől a motor alig kapott üzemanyagot. A karbantartás után minden tökéletes lett.
Másnap kipróbáltam a hidegindítást is. Első indítás után 5-10 másodperc után leállt, majd újra pumpáltam a kis piros gombot és újra berántottam. Ezután már nem állt le, egyenletes volt a járása.
Én az előírás szerinti 1%-ot raktam bele a piros spuri-ból. 5 literhez 0,5 dl.
Bátran ajánlom mindenkinek, próbáljátok ki!
Üdv: Csaba
Nyáron nincs gond. Télen viszont az indításhoz nélkülözhetetlen az átalakító. Több E85 kell az indításhoz, valamint míg a motor legalább 40-60 fokra fel nem melegszik. Aztán a kopáscsökkentést, a gázosodás mentességet, az energia tartalmat és egyebeket már megoldja a SPURI.
Az indítási oktánt is jelentősen csökkenti a 105-ről, de csak harmadolni tudjuk hőmérséklet függvényében. Ha a Stacioner állapot beáll akkor nem is lesz jelentős a túlfogyasztás. Ennél a motor tipusnál még nem szereztünk tapasztalatot, de csak jót hallottam róla. Ki kell próbálni bátran. Nem kell tartani a káros hatásoktól, ha SPURI-t használ. Normál pirosat 1-1,5dl/ 50literhez. Írja meg tapasztalatát. Szivesen vennék olvasóink.
Köszönön felvetését! Farkas Kálmán
E85-re szeretnék átálni teljes egészében, 1,5-ös KIA járművemmel, amiben Mazda motor van. Olvasva az erről szóló tanulmányt honlapjukon -nem szakember lévén -úgy értelmeztem, hogy az adalékuk használata esetén esetleg nincs szükség a átalakítóra, amit több cég is ajánl ilyen üzemeltetés esetén?
HA így lenne, akkor annak költségét szívesebben fordítanám a spurira!
HA mégis ajánlott a beszereltetés, akkor is ki fogom próbálni az etamnolt sprurival keverve.
Várom válaszát, tisztelettel: Papp Tibor
Köszönöm az információt!
V. Csaba
ui. és az Adminnak is köszönöm!
Csak a kompjúterben lévő program más amúgy minden ugyanaz, még a porlasztócsúcs is. Ezekbe már nincs snellszelep. Köszi! F.K.
Kellemes böngészést kívánok!
Üdv: Admin
Köszönöm a választ. Ezennel én is belépek a Spuri-t használók táborába és természetesen a későbbiekben tapasztalataimat én is megosztom majd itt. Az viszont nagyon érdekelne, hogy mit jelent az, hogy "csak a kisebb teljesítményű változatlan minőségű porlasztócsúccsal gyártják." Azt, hogy a 82 LE motorhoz is ez a szelep van és az már a 101 lovashoz kevés ? Jó lenne erről egy pár szóban írna ha az ideje is úgy engedi.
Köszönettel: Csaba
Kérdésére válaszolok!
1. Cél a megtakarítás és a hosszantartó motorélettartam, akkor a normál SPURI 1dl/50liter.
2. Cél a sportos nyomaték és méghosszabb élettartam akkor a SPURI JG-2 az előző adalékolással.
3. Ha a forgalmazóink menüpontnál nem talál közeli eladási pontot, akkor a képviseleteknél a területhez tartozónál a Balatoni Zsolt a megadott telefonon fog önnek készségesen segíteni.
Megjegyzés: Ez motor jó kostrukció csak a kisebb teljesítményű változatlan minőségű porlasztócsúccsal gyártják. Ezért nem árt, ha a gázolaj paramétere 4-5 fontosabb funkciója jobb a szokásosnál. Ennyit dióhéjban.
További gondtalan autózást kivánok! Farkas Kálmán
Érdeklődnék, hogy a Renault 1.5 DCI 101 lovas diesel autómba melyik adalékot ajánlaná? A másik kérdésem, hogy Várpalotán ki árusítja mert a De-Ga tuning megszünt ?
A gyár rátartással adja meg, ha 98-at ír elő. A sűrítési végnyomás pedig a motor állapotától is függ. Elhasználtnál igen gyenge, kevés. Innen is van a kartergáz, mikor már minden lötyög benne.
Továbbra is használja talán a bejáratás után normál adagra vissza lehet állni. Köszi a bejegyzést. F. K.
egy két hozzászólással ezelőttt kérdeztetem egy kicsi 4T motorral kapcsolatban. azóta is próbálgatom, és irta hogy irjam meg a gép paramétereit ugy könnyebben tudna segiteni. most ma mértünk kompressziót, 10,5, kb 3e km-van a blokkban. a gyári érték 9,5 😀 szóval igencsak jól siekrütl a bejáratás ( már akkor is használtam a kék spurit) eddig 50literhez 1,5dl használtam. de irta hogy próbálgassam hátha magasabb fordulton történik-e , ... valamit emlitett, bár már nem emlékszem rá. szóval, hogy ezt az arányt tartsam a későbbiekben is? próbáltam 98assal és kék spurival ugy mintha jobb lenne, bár végsebességben nem tutot többet minta 95öst tankoltam volna. Ajánlását előre is köszönöm, és további sok sikert kívánok a fejlesztésekhez! 😀 kivánom hogy hadd legyen több ilyen MAGYAR termékük, amikre bükszkék lehetünk, nemcsak azért mert magyar, de mert jó is! 🙂
üdvözlettel,
egy motoros:D:D:D
Nálam bevált: mostani kocsimba 5E km óta használom (szűrőcserék után) 1,5x-esen a pirosat. Pöccre indul -17-ben is, keveset eszik (vegyesem most AT-i g.olajjal 5.4), nem füstöl, tényleg szépen húzza mélyről is a bő 1,5 tonnás kasznit. Korábban F Astrám volt, 1.7 TD Isuzu, az is már 3 éve folyamatosan kapja a pirosat. (Megtartottuk a családban, mert ha vmi jó, azt ugye nem szabad eladni 🙂
Üdv Mindenkinek!
Én a PD TDI-be évek óta használom.Pirosból 1,5dl kékből 1dl egy tankhoz-50-55literhez.Nekem ez így bejött.(golf4 1.9TDI 85kW).Az autóban 310000km van nem füstöl , olajat nem eszik megy mint a szél.
A részleles leírást a magasnyomású dízelmotorok írásban találja, kezdőlap, lapalján.
Ha ezen kívül kérdése lesz szivesen válaszolok. Köszönöm érdeklődését! Farkas Kálmán
Valószínű igen. Mintaként írom, hogy a cég saját Transporter T4 is ilyen középnyomású adagoló van. Indikátor órával mérve a gyári 0,50 helyett 0,55-öt adtunk neki. Így a kigyorsításoknál harapósabb lett. Padon nem mértük, felül forgatva is könnyebben ment, hiszen lett ideje elégni a gázolajnak. Három különböző beállítással próbáltuk, de a 0,6o már nagyon recsegős lett. Az 1,9-nél is több beállítást ki kell próbálni. De előtte egy profi adagolóssal az adagoló tengely előtolását állíttasd be, ugyanis ez a kopással arányosan egy bizonyos mértékbe utánállítható. A bovden nélküli ilyen tipusú adagolók igen jó és tartós konstrukciók. Ha egy kicsit keményebb hangja lesz ne ijedj meg. Viszont gázfröccsökra azonnali reakciója lesz. Nem gondolkodik egy hétig, hogy menjek, vagy maradjak. Ha 90-100-al mész ezzel még kevessebbet is fogyaszt.
Nem is merem leirni a t4 fogyasztását, úgysem hiszik el, hogy 270e. km után a személyatókét is megalázza. Jó, ha 150-170 között küldom neki 4500-5000 fordulaton akkor bepuszílja a 9-10litert. De ez más lapra tartozik.
Ennyit látatlanba és dióhéjba. Üdv. Farkas Kálmán
Néhány oldallal visszább olvastam egy 2,5 tds BMW-s hozzászólását,akinek a jobb minőségű spuris gázolajhoz az előtöltés állítását javasolta!Én is már 1 éve használom állandóan 1.5x-es arányban a piros spurit,egy Audi A4-be,1.9 TDI,a jól bevált elektromos adagolós 1Z motorkóddal.Nekem is érdemes lenne eltérni a gyári előtöltéstől?És ha igen milyen módon?
A válaszát köszönöm előre is!
Pataki Attila
Szivesen vesszük gesztusodat. Add meg külön imeilbe a posta címedet, és bolt címét, valamelyik helyre, ami könnyebb lesz nekünk eljuttatjuk a matricát. Van a 13cm-es, a 30cm-es logó fehér alapon. Piros alapon 100cm AUTÓ ENERGIAITALA felirattal, valamint fehér alapon SPURI JG-2 Full Racing 67cm-es. Mindegyikből van jobbos és balos. Attól függ merre szalad a figura. Melyikből kell és mennyi természetesen korlátozott mennyiségbe. A címed itt ne írd meg adatvédelmi okokból. Ha még másodállásba céglátogatást is vállalnál megbeszélhetjük. Üdv. Farkas Kálmán
Legutóbbi hozzászólások