Figyelmeztetés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak üzeneteket, kérem, jelentkezzen be
Pásztori-Kupán István

Tisztelt Farkas Kálmán!

Nagyon szépen köszönöm érthető, világos és eligazító válaszát, tanácsait. Mindet megfogadom. Igen, a Spurit én is elsősorban az autó életének meghosszabbítása, a biztonságos és olcsó üzemben tartás, a költséges javítások kiküszöbölése, illetve ritkítása céljából kezdtem el használni, és máris tapasztalom, hogy végre rátaláltam a megfelelő termékre. A motor érezhetően csendesebb, szépen, kereken jár, és egyértelműen jobban húz. Az utastérben most már akár 130 km/h-nál is simán lehet suttogva beszélni: az ellenszél, illetve a gumik zaja konkrétan nagyobb, mint a motoré. Kicsit mazochistának tűnő próbát is tettem nemrég: mivel Németországba kellett utaznom, egy ausztriai Jet kútnál tankoltam tele az alapdieselből, hozzá adagoltam a megfelelő mennyiségű kék Spurit, és kb. 800 km-t mentem autópályán, szigorúan 95 km/h sebességgel, többnyire tempomattal (csak akkor gázoltam rá picit, ha kamiont kellett előzni), kb. 50 km-t országúton és valami 20 km-t városi forgalomban. Ismét teletank, és a mérés eredménye: 5,11 liter/100 km, 140 lóerős, két literes TDCi Ford Smaxszal, végig bekapcsolt automata klíma mellett, ami konkrétan a gyárilag megadott, településen kívüli fogyasztási érték. Amit - mármint a gyárilag megadott fogyasztási értéket - ugyebár rendszerint a "mese" kategóriájába szoktuk sorolni. Ez egy ekkora dögtől még akkor is nagy szó, ha a Spuri fejlesztői számára a fogyasztás csökkentése legfeljebb a harmadik vagy a negyedik a szempontok rangsorában. Hát akkor mennyire megéri a többi, a fogyasztás csökkentésénél lényegesebb szempontok miatt Spurival járni! Úgyhogy ezennel máris a Spuri márkahű vásárlója lettem.
Ha a jövőben sikerül valami hasonló tesztet végeznem, arról is beszámolok.
Ismételt köszönettel,

Pásztori-Kupán István


2020-07-15
SZAKI Kft.

Tisztelt Virág Zoltán!

Kicsit több információ kellene. Autó évjárat, motor típus, vagy a mennyi lóerős változat? Valamint hány tankolást végzett 100-as benzinnel, és melyik kúton. Pontosan melyik hibajel, vagy jelek vannak.

Két párhuzamos lehetséges ok között lehet választani, ezért kellenek az adatok. Vagy kopott a motor, vagy új, de a 100-as benzin miatt károsodott.

Lehet mindkettőt kezelni, de másképp! Ezért kérem írja meg a körülményeket, havi használati szokást, mennyi km van az órában, őn mióta használja a gépet, ha nem első gazda. stb!
Mindenképp segítek!
Várom válaszát!

Tisztelettel, Farkas Kálmán


2020-07-15
virág zoltán

Tisztelettel kérdezem, mit tudok tenni a skoda okrávia 1,6-os motorjával, mert jóformán csak a 100-as benzinnel hajlandó normálisan működni! Más üzemanyaggal becsörreen a motor, illetve kigyullad a motorhiba jelző a műszerfalon. Keveset járunk az autóval, így igazán kibírható lenne a jobb benzin is, án nem hiszem, hogy ezt gyárilag erre tervezték volna!! Várom megtisztelő válaszát. Virag Z.


2020-07-13
SZAKI Kft.

Tisztelt Pásztori-Kupán István!

Nem szeretnénk nyilatkozni más termékkel kapcsolatban. Mindenki söpörjön a maga háza táján, mert nem etikus bármit is nyilatkozni konkrét termékről.

Általánosságba azonban mi is szét szoktunk nézni a piacon, analízissel. Főleg az ismert, és valamennyit azért értékesített termékek körében. Mi is vizsgáltuk 2008-ban, inkább nem nyilatkozok ez ügyben.

Másrészt nyugodtan elhasználhatja a meglévő készletet, nem valószínű, hogy a szortimentizációba jelentős mértékbe bele tud szólni! Ám azt jó, hogy tudja az Ön által említett bevásárlóközpont üzemanyaga erősen a limit szint alatti. Ez azt jelenti, hogy legalább 10% fejadalék hiányzik belőle a motor kíméletes üzemmódjához képest. Majd nem alapgázolaj. Ezt utólagos ezrelékkel adalékokkal nem lehet pótolni. Csak némiképp javítani lehet. Oka van, hogy ez miért ennyire olcsó. Mi nem javasoljuk.

Valamint a SPURI nem fogyasztás csökkentőként gyártott, bár ilyen mellékhatása van, ha van folyamatosan használja. Első sorban a hosszan tartó motorélet, és a biztonságos üzemmód miatt gyártjuk a SPURI-t.
Ez hozza magával, a tökéletesebb üzemmódot, ezzel pedig a megtakarítást! Tehát a SPURI harmadlagos szempontja a kisebb fogyasztás. És ki merjük jelenteni, hogy többszöri felméréseink szerint az emberek, sőt a nagyobb cégek is biztos üzemmód, és a javítási költségek csökkentése miatt használják.
Nagyon egyszerű, a jó üzemanyag jót tesz a gépnek.
Remélem tudtam segíteni a jövőt illetően.

A tablettát illetőleg még valami.
https://belsoseg.blog.hu/2008/02/26/fogyasztascsokkento_tabletta_1_sz_kontrolljarmu

A cikknek van valóság alapja, bár mi ezt precízebben vizsgáltuk meg! Ha ezt végig olvassa gondolom rájön, miről is van szó! Ezért fordulnak el az emberek az adalékolási kultúrától!

Mi ettől elhatárolódunk.

Bizonyára Önnek is ki fog derülni mi a különbség a SPURI, és más üzemanyag adalékok között. Bátran írja meg tapasztalatát.

Köszönöm értékes felvetését a témában. További biztos célba érést kívánok.
Tisztelettel, Farkas Kálmán


2020-07-13
Pásztori-Kupán István

Tisztelt Farkas Kálmán!
Én évek óta autózom egy interneten rendelt "mpg" (miles per gallon) adalékkal, amelyet tabletta formájában kell a tankba tenni tankolás előtt. Annakidején FFI (Fuel Freedom International) néven is forgalmazták ezeket a tablettákat, többnyire ebay-en. Három TDCI Mondeóval használtam jó eredménnyel, legalább ötszázezer kilométeren keresztül, és a három autóból kettőt 200 ezer km-en felüli futásteljesítmény után adtam tovább anélkül, hogy a motorhoz, az adagolóhoz vagy a kipufogórendszerhez nyúlni kellett volna.
A Spurival nemrég ismerkedtem meg. 2014-es gyártmányú, 140 lóerős, 2 literes TDCI Ford S-Maxban kezdtem használni a kéket, az Auchan olcsóbbik gázolajához adagoltan, és az első tapasztalatok máris pozitívak (a későbbiekben még beszámolok a fejleményekről). Az lenne viszont a kérdésem, hogy más jellegű fogyasztáscsökkentő anyaggal, például a fentebb említett kapszulákkal kombináltan szabad-e használni? Van belőlük még jócskán itthon, és sajnálnám kidobni őket, mivel tényleg meg voltam elégedve velük. Az egyértelmű számomra is, hogy a pontos kémiai összetétel ismeretének hiányában ez a kérdés nem válaszolható meg, így ebből a termékből Önhöz is szívesen eljuttatnék egy vagy két kapszulát, ha szükséges. Most egyelőre csak elvi választ, rövid tanácsot várnék, amennyiben lehetséges. Előre is nagyon köszönöm, és minden jót kívánok a Spuri további fejlesztéséhez! Én is izgatottan várom a beígért dízel-üzemanyagok elemzését!
Üdvözlettel,
Pásztori-Kupán István


2020-07-09
SZAKI Kft.
Kedves Pető György! Pont erre az Ön által említett videóra remek válasz a gázkromatográfiai görbe! Ebből látszik, hogy lehet elmélkedni mindenről, és mellette mi a valóság. Ez egy cáfolat úgy is mondhatnám. A valódi összetétel más teljesen, mint amiről ők ott beszélgetnek a videóba. Nem is tudják mi van a benzinekbe, no meg mi nincs. Mondtak átmosták a fejüket valamivel, aztán Ők elhitték, sőt tovább adják. Röviden ennyi. A segítő szándékú magyarázatunk nélkül is látszik ki mond igazat. Lehet minden félét úgy nyilatkozni, hogy nagyon okosnak látsszon valaki, és a videó, valamint a portál nézettségét növelni, ezzel a jó drágán eladott reklámokat bepasszírozni. Nálunk ilyen nincs. Cél a valóság kiderítése, és ehhez szerkeszteni a minél hatékonyabb adalékot. Nem mindegy mihez adalékolunk. Mi is a donor hiányossága. Ezt a vizsgálatot legalább évente meg kell tenni. Másrészt nem gondolnám, hogy a laikusok nem tudják értelmezni. Egyszerűen próbáltuk megfogalmazni. És nálunk minden állítást az összetétel támasztja alá. Azt hiszen a szerves kémia alap téziseit nem nekünk kell megváltoztatni. Ezek adottak. Nekünk csak a tájékoztatás a feladatunk. A döntés ennek fényében az autósé. Ezt mi el is fogadjuk. Az is felvetődött, hogy ne írjunk mellé értelmezést! Ekkor viszont arra kényszerültek volna az olvasók, hogy sok időt elpazarolva kellett volna keresniük, mi is a baj ezzel az összetétellel. És még így sem biztos, hogy látták volna a szembe ötlő tényeget. Gondolkodom, hogy kollégáimmal, csak a konkrét adatokat, görbéket jelenítjük meg, hogy vajon ez így jó lesz-e? Semmi figyelmet felkeltő tájékoztatás nélkül. Ezt még döntés kérdése.é Lehet pár napot kipróbáljuk, mit szűrnek ki belőle az autósok. Ami nekünk egyértelmű, hátha a lakosságnak is. A szemtől szembe lehetőség most is megadatik. Választ lehet írni nekik. De mit tudnának referálni a tényekre? Nem gondolnám, hogy erre lenne válasz! A semmiről nem lehet vitatkozni. Mondok egy példát: a 100-as benzinnél elmélkednek a dupla mennyiségű ETBE-ről. Minek is? Nincs is benne! De végig ilyesmiről szól a videó. Ez van! Szólás szabadságát érjük. A véleményét elmondhatja mindenki. Aztán, hogy igaz-e azt vállalja be az, aki jó sok pénzt kapott ezért. De lám a célt elérte, mindenki erről beszélt. Már eladható is a milliós reklám az ismert portálon. Ők a kuriózumból élnek. Mi pedig a tényeken alapuló adalék fejlesztésből. Hogy hatékonyak tudjunk maradni. Azért néha minket is felháborít, mikor égbe kiáltó, tudomány ellenes reklám cuccokkal tömik az emberek fejét! Nagy nyilvánosságra is hozzák, YouTube és már portálokon. Mi pedig a saját szerény oldalunkon csendben kitesszük a valóságot. Nem lesz belőle hatalmas reklám bevétel, az biztos! De az igazság ezt kívánja! Rövidesen érkezik a normál, és a prémium gázolaj cikke is. Igen érdekes lesz ez is! Köszönöm bejegyzését, és azt is, hogy a SPURI-t használja. Bizonyára meg van elégedve a termékeinkkel, mi pedig azért dolgozunk, hogy ezután is így legyen! További biztos célba érést kívánok! Tisztelettel, Farkas Kálmán

2020-06-24
SZAKI Kft.
Tisztelt Barmy! Látom, szeretné gondozni az autóját és ezzel biztonságosan sokáig autózni, problémák nélkül. Ehhez tartozik hozzá, hogy az ideális állapot szerint mindig jó, sőt a legjobb üzemanyag kell a motornak. Ebből következik, hogy minden tankoláskor ajánlott az adalék, még ha az olcsóbbat (piros) is használja, csupán 100ml/50liter mennyiségbe! A folyamatos karbantartásra szükséges van a járműnek! Gondoljon a véletlenszerű kiválásokra, szennyeződésekre, vízre az üzemanyagba! Továbbá mintegy legfontosabb majd 40 féle jellemzőjére a gázolajnak. No és a szavatossági időre! Mellette pedig, a tiszta gép, jobb gázolajjal sokkal kevesebbet is fogyaszt! Nem kerül semmi semmibe a SPURI használata! Mert megtérül. Egy tankra való SPURI 125ml kisker ára 1368Ft. A megtakarítás átlagba számolva 10%-kal, 50liternél 363Ft-os áron 1.815.-Ft. Tehát nyereséges. A legnagyobb nyereség viszont, hogy nem kell sűrűn javítani a járművet. Igen, érdemes használni a SPURI-t minden autóba, hiszen a jobb üzemanyag mindig javára válik a minden gép típusnak. Nem márka, és motorfüggő a SPURI. Azt viszont leírom őszintén, hogy nem csodaszer a SPURI, tehát néhány tankoláson keresztül az energiáit a tisztításra, felkonfigurálásra fogja összpontosítani. Ha minden rendben, akkor a hatékonyság mérhető is! A prémium gázolajjal kapcsolatos ez évi vizsgálunk most készül. Az előző évek vizsgálatai, tapasztalata szerint nem volt semmi előnye annak, hogy drágább üzemanyagot tankoljanak a dízelbe. Ezt a sok független portál is igazolta! Rövidesen kifüggesztjük a tényeket ezen az oldalon cikk formájában. Kérem olvassa majd el, hiszen itt fizikai tények szerepelnek. Kis türelmet kérünk, 1-2 héten belül készen leszünk az analízissel. Köszönöm megtisztelő bizalmát a SPURI iránt. Biztos vagyok benne, hogy meg lesz elégedve a termékünkkel! Tisztelettel, Farkas Kálmán

2020-06-24
Pető György
Üdvözlöm ! Nem tudom volt-e már róla szó , illetve felhozta-e már valaki ezt a témát, Én jó darabig visszaolvasva nem találtam említést erről. Szóval: március 22.-én a Totalcar.hu YouTube csatornájára feltöltöttek egy 1 órás videót , melynek címe " Mit tankolsz? Miért tankolod? Mindent a benzinről, a prémium benzinről és a gázolajról " Ebben a videóban - többek között - Dr. Zöldy Máté a BME GJT Járműgépészeti kutatócsoport vezetője tart előadást. Megemlíti az üzemanyagok utólagos adalékolását. Nincs jó véleménye róla. Bár nem említ márkákat és gyártókat , de erősen utal - gondolom Én - a Spuri adalékra is. Ezeket az adalékokat Ők "Varázsszereknek" hívják, és állítólag nemzetközileg hitelesített motor fékpadon végzett vizsgálatokkal bizonyították, hogy semmiféle előnyt nem tudtak kimutatni. Még egyszer hangsúlyozom, a számtalan bevizsgált , de nem nevesített bevizsgált minták alapján. Úgy gondolom, ha lenne , vagy találtak volna kimagasló teljesítményű adalékot akkor azt mondták volna. Nem tudom, hogy ez az előadás illetve az előadó mennyire márkafüggetlen, elkötelezetlen és valós, de akkor is csak a jó hírnevét , szavahihetőségét, szakmai tudását teszi kockára, ha valótlant állítana. Ő is a 100-as és a prémium üzemanyag csomagok mellett teszi le voksát, mint mostanában sokan. Én már közel fél éve Spuri-t használok , és fogok is a jövőben. Meg vagyok vele elégedve, mert gondolom, hogy a külcsínynél többet ér a belbecs. Hogy akkor miért is írtam le ezt ... Ez is egy vélemény, sokan látták , hallották, változtatták meg az eddigi hozzáállásukat az üzemanyagokról. Hogy releváns-e vagy sem , azt egy laikus nem tudja eldönteni, de ha azt hallják, hogy egy fejlesztőmérnök mondja akkor hajlamosak hinni neki, még ha konkrétumokat nem is mond. Ilyenkor azért nagyon szívesen megnéznék egy szemtől-szemben előadást , pro és kontra érvekkel. Mert könnyű egyoldalúan állítani valamit , pláne valakiről vagy valamiről, ha a másik fél nincs jelen és nem tud reagálni rá, vagy nem tud visszakérdezni. Maradok hű vásárlójuk, tisztelettel: Pető György

2020-06-23
Barmy
Tisztelt szaki! Érdeklődni, hogy 2.0 jtdm-2 (140 lóerős verzió) Alfa Romeo Giuliettaba ajánlaná az adalékanyagot? Milyen gyakran érdemes használni, minden teletanknál? Illetve megéri a prémium gázolajat tankolni vagy nem? Itt olvastam lejjebb, hogy nem igazán ajánlják. Köszönöm a válaszukat!

2020-06-23
SZAKI Kft.
Tisztelt Mucsányi László Úr! A régebbi analíziseink szerint nem biztos, hogy tudok teljesen megfelelő választ adni! Igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon gyorsan változtatják az összetételét a gázolajnak! Így kb. egy év idő eltelte után a következőket írhatom! Az Ön által írt márka javítása, az egy évvel ezelőttinél nem sok eredményre vezet! A kíméletesség felé, viszont tereli a minőséget, valamint a szortimentizációt, kopáscsökkentést, hűtő-gél hatását a SPURI jelentősen javítja! Energetikában, a vízdiszpergálás miatt, kezdetben gyengülést lehet érezni. Ez addig tart, míg van kondenzvíz a rendszerbe! Hogy gyorsabb takarítást végezzen a SPURI JG-2 kb. másfél szerese hamarabb végzi el a dolgát! Másrészt a koksz mélycementálás miatt, nagyon nehéz a beégéseket eltüntetni, ezért is hasznos a hűtő-gél komponense a SPURI JG-2-nek! Erre írtuk régen, hogy ha sokat használt prémium gázolajat az autós, akkor később ez már lehetetlen feladat. Az emelt cetánszám, hirdetésbe közölt tényszerű változata, nem minden járműbe fejti ki hatását. Nagyon egyszerű a végén van egy mondat, mely nyilván ezért született, mert nem minden, és nem mindig van rendbe. Az írják: 'Az ábrázolt hatások jelképesen, túlzó módon jelennek meg.' Remek, és majd nem hatásos védelem, a Fogyasztóvédelmi bírságok kivédésére! Összegezve talán várjuk meg a következő, ezen évi analízist, sokkal közelebb leszünk a megoldáshoz. Köszönöm kérdését! Tisztelettel, Farkas Kálmán

2020-05-31
 
Powered by Phoca Guestbook

Hírlevél feliratkozás